Mi ösztönzött arra, hogy eredetileg belsőépítésznek tanulj, és miért váltottál animációra?

A belsőépítészet egy kamaszkori ötlet volt, anélkül, hogy bármi hosszabb távú tervem lett volna vele. Az élet szép volt, tele őrült projektekkel, folyt a pezsgő… 12 évvel később kiderült, hogy voltaképp az animációnak vannak tervei velem. Remélem, észnél van és tudja, hogy mit csinál.

Szerinted mi teszi olyan sajátossá az észt rajzanimációt?

Nincsenek bennük párbeszédek, az egyszer biztos!

A kerékpárok rajongójaként és szakértőjeként szerinted mi a közös az animációban és a biciklikben?

A kerékpár szabadság. Az animáció, ha belegondolunk, hogy hogyan készül, akkor fogság. Hosszú időre be kell zárkózni hozzá egy ablaktalan zárkába… Meglehetősen ellentétes dolgok, amik szerencsére elég hatékonyan ellensúlyozzák egymást.

Olyan alkotóként és művésztanárként, aki már jó ideje a pályán van, milyen tanácsokat tudsz adni az animációs diákoknak és pályakezdő alkotóknak?

Miután két évig, 2007 és 2009 között az Észt Művészeti Akadémia animáció szakára jártam, leginkább Priit Pärn-tanítványnak gondolom magam. Nem szeretnék valami semmitmondó szövegelésbe belekezdeni, tehát talán azt tanácsolnám mindenkinek, hogyha valakinek macskákról kell filmet készítenie, akkor előbb menjen el Isztambulba, és éljen együtt egy ideig a macskákkal. Ha erdei manókról kell filmet készítenie, akkor kapcsolja ki a telefonját, és menjen ki az erdőbe, és éljen egy kicsit ott, mint a tündérek. Így biza’!

‍

Fordította Orosz Anna Ida