Nagyon széles skálán mozog az érdeklődésed és a munkád, sok mindennel foglalkozol, amelyek mégis egybekapcsolódnak. Vizuális költészet, gyermekversek, műmesék, versperformansz és még folytathatnám. Mivel egészítenéd ki a sort?

Dráma- és regényírás, tanítás és a munkám szerves része a kutatás is, vagyis azt is mondhatnám, hogy a tanulás is beleillik e sorba. Kénytelen vagyok egy közhelyhez folyamodni: egy műalkotás létrehozását részben gyermeki kíváncsiság vezérelte tudásvágy hajtja.

Hogyan férnek ezek meg egymás mellett, mi köti össze őket?

Témacentrikus vagyok, és hogy milyen műfaj lesz belőle, azt a téma határozza meg. Tehát ezek nem egymás mellett kell, hogy megférjenek, hiszen általában egymás után csinálom őket.

Bennem kell megférjenek, vagyis egy szemlélet, egy attitűd köti őket össze. Valamiféle mediális szinergialátás: hogy a különféle modalitásokat egyszerre használom a mű megformálásakor.

Érdekes, hogy valójában ebből nagyon logikusan következne a mozgóképművészet, mégsem érdekelt soha. Talán még nem találtam meg azt a témát, melyből szükségszerűen egy ilyen mű következik majd.

Legújabb munkád a Peer Krisztinával közösen írt Kibeszélő – Kényes témák gyereklélektana című könyv, melyben tíz nehéz témát jártok körül azzal a céllal, hogy bátorítsátok a szülőket, beszélgessenek ezekről akár óvodáskorú gyerekekkel is. A könyvben a szülőknek szóló, leíró részek váltakoznak a gyerekeknek szánt versekkel, te írtad a verseket. Nem először dolgoztok együtt, hogyan zajlott a közös munka?

A társadalmi tabusítás jelenségével legtöményebben Krisztina a pszichológusi praxisában találkozott, ezért övé volt az ötlet: segítő mesékkel Dunát lehet rekeszteni, alkalmazott gyerekvers viszont kevés van, olyan könyv pedig, mely egyszerre ismeretterjesztő a szülőknek és szórakoztató a gyerekeknek, egy sem. A munka első fázisa a témák megtalálása volt, sokat veszekedtünk, de hát mire számítson az ember, ha a szerető házastársból bosszantó szerzőtárs lesz?

Az animáció különösen alkalmas a nehezebb témák feldolgozására. Gondoltatok arra, hogy esetleg animációs filmekkel is ki lehetne egészíteni ezeket a témákat?

Az igazat megvallva, eszünkbe sem jutott. Nincs is hozzá szakértelmünk. De bármely animációs alkotót bátorítanék, hogy alkotásaival segítse a legkisebbeket. Egyébként azért is fontos lenne ilyen animációk létezése, mert kézhezálló apropót szolgáltatnának a gyerekekkel való beszélgetésre. Az a jó a moziban, főleg a gyerekekkel, hogy jól lehet róla beszélgetni. Olyankor a film mint mű tovább tart, mint maga a vetítés.

Mi a legfontosabb projekt, amin jelenleg dolgozol, és amit legközelebb láthatunk, olvashatunk tőled? Mit lehet elárulni róla?

Sok munkám középpontjában a gyerekek állnak. Ez most is így van, regényt írok egy valós, magyar történelmi eseményről: 1782-ben egy végzetes bírói tévedés következtében 64 gyerek árvult el. Nekik állítok emléket.

Gyerekkorodban milyen animációs filmeket szerettél nézni? Három gyermeked van, nekik milyen animációs filmeket mutatsz, mit néznek szívesen?

Gyerekkoromban nem volt a családi kultúra része a médiatudatosság, ezért mindent néztünk, nagyon szerettem a giccses Disney-filmeket, és a kommersz rajzfilmcsatornákat – nem volt más.

Aztán a filmművészeti érdeklődésem terelt új utakra, a szerzői filmeken edződött befogadói rugalmasság tette lehetővé, hogy nyitottabban közelítsek az animációhoz is.

Ezt a felesleges vargabetűt szeretném lerövidíteni a gyerekeimnek, ezért az animációs tömegtermékek mellett igyekszem időnként nem mainstream mozikat is mutatni nekik. Általában nem okozok vele csalódást, még akkor sem, ha egyik-másik mű formavilágát, szerkesztésmódját furcsálják. Primanimára is többször hoztam őket ugyanezen okból, és szerették a bensőséges hangulatú vetítéseket és azt, hogy utána beszélgettünk a művekről. Aztán a hotelszobában néztünk egy Walker, a texasi kopó-epizódot. Így teljes az élet!

Szerinted mik a legfontosabb elvárások egy gyerekeknek készült animáció esetében?

A kérdés nehezen megválaszolható, mert a különféle életkori szakaszokhoz más-más elvárás rendszert kell hozzárendelni. Ha mégis feltétlenül meg kellene fogalmaznom valami általánosat, akkor azt mondanám: életkori adekváció, jól hangolt őszinteség, diszkrét esztétikai irritáció. Ez alatt nagyjából azt értem, az alkotás legyen összhangban az életkori csoport befogadói tulajdonságaival, bátran beszéljen a létezés konfliktusairól, és valamennyire térjen el a mainstream formanyelv sivárságától. Mindebből ugyanis olyan mű következik, melyet a gyerek képes megérteni és érzelmileg tartalmazni, közben elgondolkodik a világról vagy az emberi állapotról, s valami egyszerre ismerős és mégis ismeretlen érzéki élménnyel találja szemben magát. A gyerek tanulni csak úgy tud, ha kibillen a megszokottból. Néha még az őszinteség is szokatlan.

Tudod már, milyen szempontok mentén fogsz zsűrizni, mire fogsz figyelni?

A fentiekből tucatszám deriválhatóak különféle szempontok, de szándékosan nem határozok meg listát, mert fontos, hogy magukból a művekből induljunk ki. Miként ismeretes, akinek kalapács van a kezében, mindent beverendő szegnek lát. Így aztán előfordulhat, hogy amit egy rossz, görbe szegnek ítél, valójában remekbe szabott sebészeti varrótű.