Nyári táborok

A Primanima állandó szakkörei mellett a nyári szünetben animációs és grafikai táborokat szervezünk.

A heti rendszerességgel tartott foglalkozásokhoz hasonlóan a nyári egyhetes napközis táboraink az egyéni tehetséggondozásra adnak lehetőséget, miközben a résztvevő gyerekekből igazi alkotóközösség válik. A szervezők és a gyakorlott művészpedagógusok célja, hogy a tábor során a táborlakók el tudjanak merülni az intenzív alkotómunkában, megéljék a kreatív tevékenységek örömét és közösségben érezzék jól magukat. 

Animációs tábor

Az animációs táborok alatt a gyerekek megtanulják biztos kézzel használni az animációs eszköztárat és a különböző foglalkozások során valamennyi technikát elsajátíthatják.

A technikai jártasság mellett fejlődik a hozzánk járó gyerekek rajzkészsége, a látványtervek, a karakterek és a hátterek kimunkáltsága. Lehetőségük van bábfigurákat is alkotni, valamint megismerkedni a filmes zeneszerzéssel és zörejtervezéssel. Nagyobb hangsúlyt kap a történetfejlesztés is különféle játékos feladatok által (hajtogatós mese, meselánc), így a gyerekeknek könnyebb elrugaszkodni a valóságtól, miközben megtanulják a filmes és animációs dramaturgia szabályszerűségeit is.

Grafikai táborok

Rajzi-festészeti táborokkal sokfélével lehet találkozni. Amit mi elmondhatunk, hogy a BABtér grafikai tábora igazán izgalmas.

Kitűnő felszerelésssel rendelkezünk, amelyek között megtalálható a rézkarcnyomó prés és a risográfiai nyomdagép is. Szóval nem csak „festegetünk-rajzikálunk”, mert szerintünk a grafikai tervezés folyamata ennél többet jelent.A kicsikkel a nyári táborok során játékos foglalkozásokon keresztül belevetjük magunkat a különböző grafikai technikákba. A rajzolással, kollázsolással, rizográfiával és vegyestechnikájú nyomatkészítéssel kísérletezve mélyülünk el a kreatív folyamatban. A kamaszoknak a tábor pedig irányt mutathat abban, hogy eldönthessék, a vizuális kultúra mely területe illik hozzájuk a legjobban. Ez az intenzív hét segítséget nyújthat egy közelgő felvételire való felkészülésben, de pusztán a grafika, az animáció és a vizuális kultúra iránti érdeklődés is elvezetheti a kamaszokat hozzánk. A tábor során mélyebben megismerkednek a képgrafika, tervezőgrafika, az animáció és a mozgóképkészítés alapjaival. Az alkotás mellett pedig lehetőség nyílik művészeti kérdésekről is beszélgetni és együtt gondolkodni a művésztanárokkal. Nagyon fontos, hogy megfelelő útmutatást és igazán kíváncsi attitűdöt tudjunk adni a résztvevőknek. Egy első portfólió elkészítése óriási munka, amelyhez igyekszünk a legnagyobb segítséget nyújtani.

Gyertek el!

A Primanima nyári táborok napközis táborként működnek, a táborlakók együtt ebédelnek és a BABtér összes termét és az udvart is megtöltik közös játékkal és játékos feladataikkal, vagy a nagyobbak  gondolaszébresztő beszélgetésekkel és nevetéssel. Délutánonként a Primanima Fesztivál Gyerekfilmes vagy PrimaTeen versenyprogramjából válogatott filmekkel készülünk nekik, amikor a vetítőben élhetik át közösen a mozgóképek varázslatát.

Kövesd oldalunkat és tájékozódj minél hamarabb idei nyári táborainkról!

Mélyedj bele!

Jelentkezz grafikai-festészeti foglalkozásra, risográfiával, linó- vagy fametszéssel kapcsolatos csoportos alkotómunkára!

HUN
ENG